1 Ἦσαν δὲ αὐτῷ ἐγγίζοντες πάντες οἱ τελῶναι καὶ οἱ ἁμαρτωλοὶ ἀκούειν αὐτοῦ.
1 Esan de auto eggizontes pantes oi telonai kai oi hamartoloi akouein autou.
1 Se acercaban a él todos los recaudadores de impuestos y los pecadores para escucharle.
2 καὶ διεγόγγυζον οἵ τε Φαρισαῖοι καὶ οἱ γραμματεῖς λέγοντες ὅτι Οὗτος ἁμαρτωλοὺς προσδέχεται καὶ συνεσθίει αὐτοῖς.
2 kai diegoggyzon oi te Farisaioi kai oi grammateis legontes hoti Outos hamartolous prosdejetai kai synesthiei autois.
2 Y murmuraban los fariseos y los escribas diciendo: «Este recibe a pecadores y come con ellos».
3 εἶπεν δὲ πρὸς αὐτοὺς τὴν παραβολὴν ταύτην λέγων,
3 eipen de pros autous ten parabolen tauten legon,
3 Entonces les dijo esta parábola, diciendo:
4 Τίς ἄνθρωπος ἐξ ὑμῶν ἔχων ἑκατὸν πρόβατα καὶ ἀπολέσας ἐξ αὐτῶν ἓν οὐ καταλείπει τὰ ἐνενήκοντα ἐννέα ἐν τῇ ἐρήμῳ καὶ πορεύεται ἐπὶ τὸ ἀπολωλὸς ἕως εὕρῃ αὐτό;
4 Tis anthropos ex hymon ejon hekaton probata kai apolesas ex auton hen ou kataleipei ta enenekonta ennea en te eremo kai poreuetai epi to apololos heos eure auto;
4 «¿Qué hombre de ustedes que tiene cien ovejas y pierde una de ellas, no deja las noventa y nueve en el desierto y va tras la perdida hasta que la encuentre?
5 καὶ εὑρὼν ἐπιτίθησιν ἐπὶ τοὺς ὤμους αὐτοῦ χαίρων,
5 kai euron epitithesin epi tous omous autou jairon,
5 Y al encontrarla, la pone sobre sus hombros, regocijándose.
6 καὶ ἐλθὼν εἰς τὸν οἶκον συγκαλεῖ τοὺς φίλους καὶ τοὺς γείτονας λέγων αὐτοῖς, Συγχάρητέ μοι, ὅτι εὗρον τὸ πρόβατόν μου τὸ ἀπολωλός.
6 kai elthon eis ton oikon sygkalei tous filous kai tous geitonas legon autois, Sygjarete moi, hoti euron to probaton mou to apololos.
6 Y al llegar a su casa, reúne a sus amigos y vecinos, diciéndoles: «Regocíjense conmigo, porque he encontrado mi oveja perdida».
7 λέγω ὑμῖν ὅτι οὕτως χαρὰ ἐν τῷ οὐρανῷ ἔσται ἐπὶ ἑνὶ ἁμαρτωλῷ μετανοοῦντι ἢ ἐπὶ ἐνενήκοντα ἐννέα δικαίοις οἵτινες οὐ χρείαν ἔχουσιν μετανοίας.
7 lego hymin hoti outos jara en to ourano estai epi heni hamartolo metanoounti e epi enenekonta ennea dikaiois oitines ou jreian ejousin metanoias.
7 Les digo que así habrá alegría en el cielo por un pecador que se arrepiente, más que por noventa y nueve justos que no necesitan arrepentimiento.
8 Ἢ τίς γυνὴ δραχμὰς ἔχουσα δέκα, ἐὰν ἀπολέσῃ δραχμὴν μίαν, οὐχὶ ἅπτει λύχνον καὶ σαροῖ τὴν οἰκίαν καὶ ζητεῖ ἐπιμελῶς ἕως οὗ εὕρῃ;
8 E tis gyne drajmas ejousa deka, ean apolese drajmen mian, ouji haptei lyjnon kai saroi ten oikian kai zetei epimelos heos ou eure;
8 ¿O qué mujer que tiene diez dracmas, si pierde una dracma, no enciende una lámpara, barre la casa y la busca cuidadosamente hasta que la encuentre?
9 καὶ εὑροῦσα συγκαλεῖ τὰς φίλας καὶ γείτονας λέγουσα, Συγχάρητέ μοι, ὅτι εὗρον τὴν δραχμὴν ἣν ἀπώλεσα.
9 kai eurousa sygkalei tas filas kai geitonas legousa, Sygjarete moi, hoti euron ten drajmen hen apolesa.
9 Y al encontrarla, reúne a sus amigas y vecinas, diciendo: «Regocíjense conmigo, porque he encontrado la dracma que había perdido».
10 οὕτως, λέγω ὑμῖν, γίνεται χαρὰ ἐνώπιον τῶν ἀγγέλων τοῦ θεοῦ ἐπὶ ἑνὶ ἁμαρτωλῷ μετανοοῦντι.
10 outos, lego hymin, ginetai jara enopion ton aggelon tou theou epi heni hamartolo metanoounti.
10 Así les digo, hay alegría delante de los ángeles de Dios por un pecador que se arrepiente.
11 Εἶπεν δέ, Ἄνθρωπός τις εἶχεν δύο υἱούς.
11 Eipen de, Anthropos tis eijen dyo huious.
11 Y dijo: «Un hombre tenía dos hijos.
12 καὶ εἶπεν ὁ νεώτερος αὐτῶν τῷ πατρί, Πάτερ, δός μοι τὸ ἐπιβάλλον μέρος τῆς οὐσίας. ὁ δὲ διεῖλεν αὐτοῖς τὸν βίον.
12 kai eipen ho neoteros auton to patri, Pater, dos moi to epiballon meros tes ousias. ho de dieilen autois ton bion.
12 Y el menor de ellos dijo a su padre: «Padre, dame la parte de la herencia que me corresponde». Y él les repartió los bienes.
13 καὶ μετ’ οὐ πολλὰς ἡμέρας συναγαγὼν πάντα ὁ νεώτερος υἱὸς ἀπεδήμησεν εἰς χώραν μακράν, καὶ ἐκεῖ διεσκόρπισεν τὴν οὐσίαν αὐτοῦ ζῶν ἀσώτως.
13 kai met’ ou pollas hemeras synagagon panta ho neoteros huios apedemesen eis joran makran, kai ekei dieskorpisen ten ousian autou zon asotos.
13 Y pocos días después, el hijo menor, habiendo reunido todo, partió a una tierra lejana, y allí desperdició su herencia viviendo desenfrenadamente.
14 δαπανήσαντος δὲ αὐτοῦ πάντα ἐγένετο λιμὸς ἰσχυρὰ κατὰ τὴν χώραν ἐκείνην, καὶ αὐτὸς ἤρξατο ὑστερεῖσθαι.
14 dapanesantos de autou panta egeneto limos isjyra kata ten joran ekeinen, kai autos erxato hystereisthai.
14 Y cuando lo hubo gastado todo, vino una gran hambruna en aquella tierra, y él comenzó a estar necesitado.
15 καὶ πορευθεὶς ἐκολλήθη ἑνὶ τῶν πολιτῶν τῆς χώρας ἐκείνης, καὶ ἔπεμψεν αὐτὸν εἰς τοὺς ἀγροὺς αὐτοῦ βόσκειν χοίρους·
15 kai poreutheis ekollethe heni ton politon tes joras ekeines, kai epempsen auton eis tous agrous autou boskein joirous.
15 Y fue y se unió a uno de los ciudadanos de aquella tierra, y éste lo envió a sus campos a apacentar cerdos.
16 καὶ ἐπεθύμει χορτασθῆναι ἐκ τῶν κερατίων ὧν ἤσθιον οἱ χοῖροι, καὶ οὐδεὶς ἐδίδου αὐτῷ.
16 kai epethymei jortasthenai ek ton keration hon esthion oi joiroi, kai oudeis edidou auto.
16 Y deseaba llenarse del alimento de las algarrobas que comían los cerdos, pero nadie le daba.
17 εἰς ἑαυτὸν δὲ ἐλθὼν ἔφη, Πόσοι μίσθιοι τοῦ πατρός μου περισσεύονται ἄρτων, ἐγὼ δὲ λιμῷ ὧδε ἀπόλλυμαι.
17 eis heauton de elthon efe, Posoi misthioi tou patros mou perisseuontai arton, ego de limo hode apollymai.
17 Y volviendo en sí, dijo: «¡Cuántos jornaleros de mi padre tienen abundancia de pan, y yo aquí perezco de hambre!
18 ἀναστὰς πορεύσομαι πρὸς τὸν πατέρα μου καὶ ἐρῶ αὐτῷ, Πάτερ, ἥμαρτον εἰς τὸν οὐρανὸν καὶ ἐνώπιόν σου,
18 anastas poreusomai pros ton patera mou kai ero auto, Pater, hemarton eis ton ouranon kai enopion sou,
18 Me levantaré e iré a mi padre y le diré: Padre, he pecado contra el cielo y ante ti.
19 οὐκέτι εἰμὶ ἄξιος κληθῆναι υἱός σου· ποίησόν με ὡς ἕνα τῶν μισθίων σου.
19 ouketi eimi axios klethenai huios sou. poieson me hos hena ton misthion sou.
19 Ya no soy digno de ser llamado tu hijo; hazme como uno de tus jornaleros».
20 καὶ ἀναστὰς ἦλθεν πρὸς τὸν πατέρα ἑαυτοῦ. ἔτι δὲ αὐτοῦ μακρὰν ἀπέχοντος εἶδεν αὐτὸν ὁ πατὴρ αὐτοῦ καὶ ἐσπλαγχνίσθη καὶ δραμὼν ἐπέπεσεν ἐπὶ τὸν τράχηλον αὐτοῦ καὶ κατεφίλησεν αὐτόν.
20 kai anastas elthen pros ton patera heautou. eti de autou makran apejontos eiden auton ho pater autou kai esplagjnisthe kai dramon epepesen epi ton trajelon autou kai katefilesen auton.
20 Y levantándose, fue hacia su padre. Y estando aún lejos, su padre lo vio y se compadeció; y corriendo, se echó sobre su cuello y lo besó tiernamente.
21 εἶπεν δὲ ὁ υἱὸς αὐτῷ, Πάτερ, ἥμαρτον εἰς τὸν οὐρανὸν καὶ ἐνώπιόν σου, οὐκέτι εἰμὶ ἄξιος κληθῆναι υἱός σου.
21 eipen de ho huios auto, Pater, hemarton eis ton ouranon kai enopion sou, ouketi eimi axios klethenai huios sou.
21 Y el hijo le dijo: «Padre, he pecado contra el cielo y ante ti, ya no soy digno de ser llamado tu hijo».
22 εἶπεν δὲ ὁ πατὴρ πρὸς τοὺς δούλους αὐτοῦ, Ταχὺ ἐξενέγκατε στολὴν τὴν πρώτην καὶ ἐνδύσατε αὐτόν, καὶ δότε δακτύλιον εἰς τὴν χεῖρα αὐτοῦ καὶ ὑποδήματα εἰς τοὺς πόδας,
22 eipen de ho pater pros tous doulous autou, Tajy exenegkate stolen ten proten kai endysate auton, kai dote daktylion eis ten jeira autou kai hypodemata eis tous podas,
22 Pero el padre dijo a sus siervos: «¡Pronto, traigan el mejor vestido y vístanlo, y pongan un anillo en su mano y sandalias en sus pies!
23 καὶ φέρετε τὸν μόσχον τὸν σιτευτόν, θύσατε καὶ φαγόντες εὐφρανθῶμεν,
23 kai ferete ton mosjon ton siteuton, thysate kai fagontes eufranthomen,
23 Y traigan el becerro engordado, mátenlo, y comamos y celebremos,
24 ὅτι οὗτος ὁ υἱός μου νεκρὸς ἦν καὶ ἀνέζησεν, ἦν ἀπολωλὼς καὶ εὑρέθη. καὶ ἤρξαντο εὐφραίνεσθαι.
24 hoti outos ho huios mou nekros en kai anezesen, en apololos kai eurethe. kai erxanto eufrainesthai.
24 porque este hijo mío estaba muerto y ha vuelto a la vida; estaba perdido y ha sido hallado». Y comenzaron a celebrar.
25 Ἦν δὲ ὁ υἱὸς αὐτοῦ ὁ πρεσβύτερος ἐν ἀγρῷ· καὶ ὡς ἐρχόμενος ἤγγισεν τῇ οἰκίᾳ, ἤκουσεν συμφωνίας καὶ χορῶν,
25 En de ho huios autou ho presbyteros en agro. kai hos erjomenos eggisen te oikia, ekousen symfonias kai joron,
25 Y su hijo mayor estaba en el campo; y al llegar, cuando se acercó a la casa, oyó música y danzas.
26 καὶ προσκαλεσάμενος ἕνα τῶν παίδων ἐπυνθάνετο τί ἂν εἴη ταῦτα.
26 kai proskalesamenos hena ton paidon epynthaneto ti an eie tauta.
26 Y llamando a uno de los siervos, le preguntó qué significaba aquello.
27 ὁ δὲ εἶπεν αὐτῷ ὅτι Ὁ ἀδελφός σου ἥκει, καὶ ἔθυσεν ὁ πατήρ σου τὸν μόσχον τὸν σιτευτόν, ὅτι ὑγιαίνοντα αὐτὸν ἀπέλαβεν.
27 ho de eipen auto hoti HO adelfos sou hekei, kai ethysen ho pater sou ton mosjon ton siteuton, hoti hygiainonta auton apelaben.
27 Y él le dijo: «Tu hermano ha venido, y tu padre ha matado el becerro engordado porque lo ha recibido sano y salvo».
28 ὠργίσθη δὲ καὶ οὐκ ἤθελεν εἰσελθεῖν. ὁ δὲ πατὴρ αὐτοῦ ἐξελθὼν παρεκάλει αὐτόν.
28 orgisthe de kai ouk ethelen eiselthein. ho de pater autou exelthon parekalei auton.
28 Entonces él se enojó y no quiso entrar. Y su padre salió y le rogaba.
29 ὁ δὲ ἀποκριθεὶς εἶπεν τῷ πατρὶ αὐτοῦ, Ἰδοὺ τοσαῦτα ἔτη δουλεύω σοι καὶ οὐδέποτε ἐντολήν σου παρῆλθον, καὶ ἐμοὶ οὐδέποτε ἔδωκας ἔριφον ἵνα μετὰ τῶν φίλων μου εὐφρανθῶ·
29 ho de apokritheis eipen to patri autou, Idou tosauta ete douleuo soi kai oudepote entolen sou parelthon, kai emoi oudepote edokas erifon hina meta ton filon mou eufrantho.
29 Pero él, respondiendo, dijo a su padre: «He aquí, tantos años te sirvo, y nunca he desobedecido tu mandato, y nunca me has dado un cabrito para celebrar con mis amigos.
30 ὅτε δὲ ὁ υἱός σου οὗτος ὁ καταφαγών σου τὸν βίον μετὰ πορνῶν ἦλθεν, ἔθυσας αὐτῷ τὸν σιτευτὸν μόσχον.
30 hote de ho huios sou outos ho katafagon sou ton bion meta pornon elthen, ethysas auto ton siteuton mosjon.
30 Pero cuando vino este tu hijo, que ha consumido tus bienes con rameras, mataste para él el becerro engordado».
31 ὁ δὲ εἶπεν αὐτῷ, Τέκνον, σὺ πάντοτε μετ’ ἐμοῦ εἶ, καὶ πάντα τὰ ἐμὰ σά ἐστιν·
31 ho de eipen auto, Teknon, sy pantote met’ emou ei, kai panta ta ema sa estin.
31 Y él le dijo: «Hijo, tú siempre estás conmigo, y todas mis cosas son tuyas.
32 εὐφρανθῆναι δὲ καὶ χαρῆναι ἔδει, ὅτι ὁ ἀδελφός σου οὗτος νεκρὸς ἦν καὶ ἔζησεν, καὶ ἀπολωλὼς καὶ εὑρέθη.
32 eufranthenai de kai jarenai edei, hoti ho adelfos sou outos nekros en kai ezesen, kai apololos kai eurethe.
32 Pero era necesario celebrar y alegrarse, porque este tu hermano estaba muerto y ha vuelto a la vida; estaba perdido y ha sido hallado».
En Lucas 15:1, el término τελώνης (telones), traducido comúnmente como «recaudador de impuestos», tiene una relación etimológica directa con el sustantivo τέλος (telos), cuyo significado alude al concepto de «finalización» o «culminación». En ese sentido, τελώνης (telones) identifica a la figura del cobrador, con la idea de un punto de cierre dentro del ciclo económico del año agrícola.
El sustantivo τέλος (telos) señala el final de un proceso que forma parte de una estructura más amplia. En el ámbito agrícola de la época, el ciclo de cultivo y cosecha culminaba en la recolección de los frutos, momento en el cual se efectuaban las obligaciones tributarias.
Así, el τελώνης era el encargado de recaudar estos impuestos, que incluían gravámenes sobre la tierra (φόρος, phoros), la renta y el impuesto personal o de capitación (κεφαλικός φόρος, kephalikos phoros). Este rol administrativo vinculaba a los recaudadores con las instituciones del poder de turno.